Mérce Artem Tidva
Az Euromajdan utáni Ukrajna leginkább látható baloldali erejeként a társadalom demokratikus szocialista átalakulásáért küzdenek a Szocialnij Ruh tagjai. Harcolnak a háborús privatizáció és neoliberális politikák ellen, közvetlen segítséget szerveznek háború sújtotta területeken, miközben a fronton is segítik elvtársaikat. Ketten márciusban Budapesten jártak, Artem Tidva szakszervezeti szervezővel interjút is készítettünk.
Mérce: Mi hozott Budapestre?
Artem Tidva: Egy szakszervezeti konferenciára jöttem, amelyen különböző országok közszolgálati szakszervezetei vettek részt. Az Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség rendezte, ahol szakszervezeti szervezőként is dolgozom.
Magyar szakszervezetek is részt vettek az eseményen?
Igen, például az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ), amely kifejezetten aktív a régióban és a nemzetközi konföderációban. Az elsők között ajánlottak fel például pénzbeli segítséget az ukrán villamosenergia-ipari szakszervezetnek. Számos hasonló szolidaritási együttműködés van a szakszervezetek között, aminek nagyon örülünk, mert ezek fontos kapcsolatok lehetnek a jövőre nézve.
Tudtok mesélni arról, hogyan alakult meg a Szocialnij Ruh (Társadalmi Mozgalom)?
A Szocialnij Ruh az Euromajdan tüntetésekre adott baloldali válaszként jött létre. Elkezdtünk azon gondolkodni, miért van az, hogy miközben a szélsőjobboldal mellett a radikális baloldal is részt vett a tüntetésekben, mégis előbbi tudott csak jelentős politikai tőkét kovácsolni ebből.
Az ekkor létrejött Jobb Szektor próbálta az utcai jelenlétét szavazatokra váltani, ami nem igazán sikerült, de több parlamenti képviselő így is elkezdett velük együttműködni, mert láthatóak voltak a tüntetéseken. Eközben a baloldali mozgalom megosztott volt.
Anarchisták, trockisták, autonomisták, valamint a baloldal számos más árnyalata tiltakozott az utcákon, de nem sikerült politikai tőkét kovácsolni ebből: pártot építeni, a parlamentbe jutni, stb. Ezért azzal kezdtük, hogy összegyűjtöttünk értelmiségieket, szakszervezetiseket, akik nyitottak voltak baloldali elképzelésekre.
Az egyik elképzelésünk az volt, hogy menjünk bele mélyen a szakszervezeti, munkásmozgalmi munkába. Néhányan részt vettünk például a kijevi trolibuszvezetők 2015-16-os tüntetésein. Többek között a nehézségeiket, a rossz munkakörülményeket bemutató figyelemfelhívó videókat csináltunk.
Évek óta problémáik voltak azzal, hogy késtek a fizetések, és egyre romlott az infrastruktúra, a járművek állapota. Itt jön be a korrupció problémája. Volt pénz az infrastruktúra fejlesztésére, de inkább ellopták. Lepapírozták, hogy mire költötték el a pénzt, de valójában csak eltették maguknak. A dolgozók pedig egy ponton túl nem voltak hajlandóak a már balesetveszélyes körülmények között dolgozni. Éhségsztrájkba kezdtek, és a független szakszervezetük végül győzött, több területen is értek el eredményeket. Aktivistáink jogi segítséget is nyújtottak a dolgozóknak, akiket illegális sztrájkkal vádolt meg a munkáltató. Bíróságra mentek, az ügy 3 vagy 4 évig húzódott, de végül jelentős kárpótlást kaptak azok a trolibusz-sofőrök, akiket törvénytelenül elbocsátottak.
Említettétek, hogy a Szocialnij Ruh egy politikai ernyőszervezet, amely számos baloldali irányzatot magában foglal. Nem okozott ez nehézséget a politikai programotok összeállításában? Tudnátok mesélni a szervezet politikai elképzeléseiről?
Igen, ahogy mondtam, számos irányzat képviselteti magát a szervezetben. Az Euromajdan óta több különböző témában is megszólaltunk, például a költségvetési átláthatóság terén. A tüntetések során az aktivistáink részt vettek az Oktatási Minisztérium elfoglalásában. Követeltük, hogy tegyék nyilvánosan elérhetővé az egyetemek összes gazdálkodási adatát, hogy a diákok lássák, a tandíjuk mekkora részét állta az állam, és mennyit kell nekik befizetniük. Sok esetben ugyanis kiderült, hogy a tanszék úgy kért pénzt a diákoktól, hogy az állam már kifizette a tandíjukat. A mi pozíciónk az volt: átlátható költségvetést az „üzleti titokkal” szemben!
Emellett az oligarchikus rendszer felszámolását is követeljük. Aktivistáink számos olyan kutatásban vettek részt, amelyek azt vizsgálták, hogy egyes területeken hogyan kerülik el az adófizetést offshore-ozással. A mezőgazdaságban vagy a vasérc-bányászatban előforduló offshore-ozásról is jelentek meg cikkeink a Commonson.
A Commons ukrán és angol nyelvű baloldali internetes folyóirat, amely a Mércével is számos formában együttműködik. Az ELMO (East European Left Outlet) nevű kelet-európai baloldali médiaegyüttműködést közösen hoztuk létre.
Felemeltük a hangunkat az oktatási rendszer, az egészségügy, a közszolgáltatások neoliberális átalakításával szemben, valamint több alkalommal tüntettünk a közterületek privatizációja, kommodifikációja (áruvá tétele – szerk.) ellen is. A nemek közötti egyenlőség kérdésére a saját szervezetünkben is hangsúlyt fektetünk, a vezetőségben fele-fele a férfiak és nők aránya.
Ha jól értjük, inkább különböző kampányokban vesztek részt, progresszív küzdelmeket támogattok, mintsem saját politikai program mentén tevékenykedtek.
Igen, igyekszünk támogatni különböző társadalmi mozgalmakat, és tágabb perspektívát kínálni nekik arról, hogy mi a baj a kapitalizmussal. Miközben megmutatjuk, hogy a gond nem pusztán az egyes munkaadókkal van, segítünk nekik a konkrét munkahelyi küzdelmekben is. Tehát próbáljuk antikapitalista, politikai keretbe helyezni az ökológiai, városmozgalmi, feminista ügyeket. Azt mondjuk például, hogy nem elég, ha zöldebb lesz egy vállalat, nem elég, ha több nő van az üzleti életben, az államnak is több felelősséget kell vállalnia ezeken a területeken, például lehetőséget biztosítani az apáknak, hogy kivehessék részüket a gyermeknevelésből.
Továbbá egy olyan szubkultúra létrehozásán dolgozunk, amelyben a különböző mozgalmak támogatják egymást. Amikor például szakszervezetekkel dolgozunk, elmondjuk nekik, hogy néhányan közülünk amúgy az LMBT-közösség tagjai, ez fontos nekünk, és arra buzdítjuk őket, hogy „az ő jogaikért nektek is érdemes küzdenetek, mert az ő jogaik a ti jogaitok is”. És ugyanezt tesszük a feminista, anarchista mozgalmon belül is, próbálunk arra rámutatni, hogy miért fontos támogatniuk a munkásmozgalmat. Néha ebből fura helyzetek adódnak, amikor valaki azt mondja: oké, tehát vannak itt dolgozók, meg vannak prekár (bizonytalan élethelyzetű – szerk.) emberek, ti a dolgozókért vagytok, de mi prekárok vagyunk. De hisz a munkásosztálybeliek is prekár helyzetben lévő emberek! Nem a múlt századbeli plakátok figurái, hanem csomóan futárok vagy építkezéseken „magánvállalkozóként” dolgozó munkavállalók.
Sokat lehetett olvasni arról, hogy miközben az ukrán dolgozók jelentős része a frontokon harcol, hogyan építi le a munkajogokat a kormányzat, vesz elő újra olyan javaslatokat, amelyeket évekkel ezelőtt nem bírt átverni. Ez ellen tiltakoztak az ukrán szakszervezetek, a ti szervezetetek is, és nemzetközi szakszervezeti tiltakozást is kiváltott. Baloldaliak azon aggodalmukat is kifejezték, hogy a háború utáni újjáépítést sem szociális szempontok határozhatják meg elsősorban. Hogyan látjátok ezeket a fejleményeket?
Igen, ez egy nagy, de nem újkeletű probléma. Az első tüntetés, amelyen még középiskolásként részt vettem, a neoliberális munkajogi törvény ellen szerveződött 2008-ban. Akkoriban a Commons olvasókörein vettünk részt, és ott mondták, hogy menjünk, mert mint jövőbeli dolgozóknak támogatnunk kell a tüntetőket. Az elmúlt 5-10 évben minden kormányzat megpróbálkozott a munkajogok leépítésével, „modernizálásával”.
Timofij Milovanov korábbi gazdasági miniszternek például volt képe egy sajtótájékoztatón személyes történettel magyarázni a túlórák állami növelésének szükségességét. Elmesélte, hogy amikor koronavírussal a kórházban feküdt, az őt ápoló nővér tördelte a kezeit, hogy szeretne még mellette maradni, de hiába, a törvény megakadályozza ebben. Így Milovanov arra jutott, lehetővé kell tenni, hogy aki jobban és többet akar dolgozni, az ezt megtehesse.
Most egyszerűbbé tették például azt, hogy kirúgjanak szakszervezeti tagokat. A szakszervezetek azonban még mindig megakadályozhatják az ilyen eseteket, ha delegáltnak választják az érintettet, ekkor ugyanis nem bocsáthatják el. Tehát a háborús helyzetben is vannak eszközeik a szakszervezeteknek.
Hogy miért teszi ezeket most az ukrán kormány? Egyszerű, mert megteheti. Mert nem vagyunk elég szervezettek ahhoz, hogy megakadályozzuk.
A Szocialnij Ruhban azért dolgozunk, hogy megmutassuk, hogy az ellenállás lehetséges.
Az ellenállás eredményt hoz, és mi készen állunk támogatni ezeket a küzdelmeket.
Megpróbálják ezeket az intézkedéseket a háborúra fogni?
Persze, most minden hasonlót a háborúra fognak. Például azt is, hogy lehetővé tették szakszervezeti tulajdonok kisajátítását. Arra hivatkoztak, hogy növelni kell a költségvetés bevételeit. De a nagyvállalatokat nem adóztatják jobban. Ha tényleg növelni akarják az állami büdzsét, tudnánk nekik pár tanácsot adni, honnan teremtsenek elő több pénzt.
Látjuk, hogy mennyire megosztott a nemzetközi baloldal a háború megítélésében. Egy másik ukrajnai baloldali szervezet, a Forradalmi Munkásfront például egy angolul megjelent interjúban jóléti sovinizmussal vádolt meg titeket, amiért támogatjátok az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányokat és az ukrán kormányzatot. Erre hogyan reagálnátok?
Ők sokkal inkább pacifisták. A forradalmi defetizmus mellett érvelnek, de ez egy absztrakt elképzelés. A szocialista forradalom a jelen helyzetben elképzelhetetlen Ukrajnában és Oroszországban.
A forradalmi defetizmus elméletét Leninhez kötik, aki az I. világháború alatt fejtette ki, hogy az adott ország munkásosztálya nem támogathatja a saját uralkodó osztályát egy imperialista háborúban. A háborúban szemben álló munkások nem egymás ellenségei, hanem közösek az érdekeik, ezért a saját burzsoáziájuk ellen kell fordítani fegyverüket. Lenin szerint tehát csak úgy lehet progresszív kimenetelt adni a háborúnak, ha egy forradalmi helyzet kialakításáért dolgozunk, amely viszont közvetetten a saját országunk katonai vereségéhez járul hozzá.
A fegyverszállításokról pedig… Elvtársaink, aktivistáink szolgálnak most a hadseregben, azért veszünk drónokat és védőfelszereléseket, hogy hatékonyabbak legyenek és túléljék.
Ha azt akarjuk, hogy a baloldali veteránok hangja is hallható legyen, támogatnunk kell azokat, amik most a háborúban harcolnak.
Többéves szakszervezeti kapcsolataink vannak Mikolajivban (ukrajnai város 65 km-re a Fekete-tengertől – szerk.). Az orosz inváziót követően megkerestük az ottani baloldaliakat: kinek van szüksége segítségre a meneküléshez, ki kér a frontvonalon támogatást? Nagyjából tavaly március végétől a városban nem volt ivóvízellátás, mert az orosz csapatok megrongáltak egy fontos vízvezetéket Dnyipro és Mikolajiv között. Gyűjtést indítottunk, és 10 000 euróért vettünk egy eszközt, amellyel a tengervízből a só kivonásával ivóvizet lehet előállítani. Elég jól működik, bár lassan. Vittünk vizes palackokat Kijevbe és Odesszába is, valamikor kocsival, valamikor a vasútnál dolgozó aktivistáink segítségével. Ez mind nagyon költséges, rengeteget kell fizetni például a gázért, és az autó egyszerre csak 400 liter víz szállítására alkalmas. Miután Herszont felszabadították, Mikolajivban is helyreállt az ivóvízellátás. Ez nem lett volna lehetséges az Ukrajnába érkező HIMARS-rendszerek nélkül.
Mondtátok, hogy szervezetetekben számos baloldali irányzat képviselteti magát. Nem okozott ez nehézséget akkor, amikor kialakítottátok álláspontotokat a háborúról?
Több tagunk Kelet-Ukrajnából származik, ahol az orosz propaganda erősebb, de ők most intenzívebb bombázásoknak is vannak kitéve. Nem egyszer vitáztunk, de konszenzus volt abban, hogy Ukrajnának jogában áll az önvédelem. Előfordul, hogy kelet-ukrajnai tagjaink felvetnek olyan kérdéseket, mint az orosz nyelvhasználathoz való jog, amit támogatunk, igaz, most nehéz megvédeni ezt a jogot, de megértjük az álláspontot. A saját szervezetünkön belül megvédjük az orosz nyelv használatához való jogot. Megállapodtunk abban, hogy nem idézünk elő konfliktusokat olyan ügyek miatt, amiket mi magunk nem tudunk jelenleg megoldani. Tehát a háborúval kapcsolatban sem, mert nem áll módunkban megállítani azt.
Miért tegyünk tönkre egy szervezetet, amely számos hasznos dolgot csinál egy jövendőbeli baloldali társadalmi mozgalom számára? Abban mind egyetértünk, hogy szükség van egy baloldali pártra, feminista hangokra, szakszervezeti hangokra, szocialista hangokra, és anti-neoliberális agendára.
Hogyan tudnak baloldali csoportok segíteni nektek?
Jó kérdés. Magyarországra sok ukrán menekült érkezik. Nagyra értékeljük, ha támogatják őket, esetleg politikai képzést is nyújtanak nekik mint baloldaliak. Ebben mi is segíthetünk, anyagok ukrán nyelvre fordításával. Továbbá pénzre van szükségünk az országunk újjáépítéséhez.
Az egyik fő követelésünk Ukrajna nemzetközi adósságának elengedése. Nagyon furcsa lenne, ha az összes pénz, amely hitelként Ukrajnába érkezik, és amelyet a gazdaságunk fenntartásába forgatunk, az összes humanitárius segítség végül visszakerülne a nyugati bankokhoz, például úgy, hogy közben az állami cégeinket privatizálják. Magyarországon is szót lehet emelni azért a Parlamentben, hogy engedjék el az ukrán adósságot.
A másik követelésünk Ukrajna igazságos újjáépítése. Számos ország, köztük Magyarország is részt vett a Luganóban rendezett konferencián, ahol bemutatták Ukrajna újjáépítési és rekonstrukciós tervének a vázlatait. Próbáljuk figyelemmel kísérni ezt a folyamatot, hogy mire költik el ezeket a pénzeket, hogy ne csak elfolyjon, hanem méltó munkakörülményeket teremtsenek széleskörű foglalkoztatással, és ne „szürke munkahelyekkel”, al-al-alvállalkozókon keresztül.
Biztosítanunk kell, hogy az országunkat újjáépítő dolgozók számára minden, ami szükséges, rendelkezésre álljon, és ne a munkahelyeken haljanak meg.
Rengeteg ukrán baloldali mozgalom van, amit támogatni lehet, szakszervezetek, feminista mozgalmak, szocialisták, zöldek. Őket a magyar emberek közvetlenül is támogathatják, ahogy tette azt a magyar villamosenergia-ipari szakszervezet is.